Gyermekeink öröksége- Pályázati beszámoló

Tófalvi Elemi Iskola | szept. 04, 2026 |

Gyermekeink öröksége- Pályázati beszámoló thumbnail

Gyermekeink öröksége

Pályázati beszámoló

Végre elérkezett az idő, hogy beszámoljunk a Tündérkert napközi által megvalósított programról, amelyet a Pro Zetea által támogatott, miután sikeres programtervet nyújtottunk be a Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola pedagógusainak, illetve diákjainak kiírt pályázatra.

A program fő célja volt 9 darab őshonos gyümölcsfa ültetése a napközi udvarára, így egy kalap alatt az udvar parkosítása, árnyékolása is megoldódik idővel, illetve a nemzeti örökségünk ápolását, a környezet megóvását és gazdagítását is lehetővé teszi, hiszen ezt az intézmény dolgozói kiemelt feladatuknak tekintik. Szükséges megismertetni gyermekeinkkel az őshonos fákat, hogy védelmezzék, óvják a sokszor több száz évet megérő, ellenálló gyümölcsfajtákat.

A program keretében 2022 május 10 –én, a fák világnapján szerveztük meg a vetélkedőt az óvodásaink részére, ahol a gyerekek a nagyszüleiktől, idősebb szomszédoktól hallott faültetéshez köthető történetet meséltek el. Nagyon sok eredeti történetet hallhatunk, igazán pozitív meglepetés volt a legkisebbek előadása, a szülők hozzáállása, ahogyan felkészítették őket.

A faültetésre november végén került sor, gondosan kiválasztottuk a gyümölcsfákat, figyeltünk arra, hogy különböző időszakban hozzanak termést, így cseresznye, barack, alma, szilva és téli körte is helyet kapott a napközi kertjében. Minden fán rajta van a megnevezése, jelzése, így könnyebb lesz a gyerekeknek megtanulják, hogy melyik milyen fa, megfigyelhetjük, hogy melyik mikor virágzik, mikor hoz termést, hogyan kell metszeni, gondozni. Örömmel konstatáltuk, hogy a szülőkre ismételten lehet számítani, készségesen jöttek segíteni annak ellenére, hogy kénytelenek voltunk hétköznapra időzíteni az ültetést. Volt, aki érett trágyát hozott, mások az ásásban, ültetésben segítettek. Minden kis fa köré hálós kertecskét tettünk, hogy megvédjük a törzsüket, majd tavasszal egy kisebb metszést is elvégzünk.

Úgy érezzük, hogy a projektünk a közösségi életet is javította a szülők bevonásával és hosszú távon sok gyerek bővítheti ismereteit a fák megfigyelésével, gondozásával, gyümölcsének fogyasztásával.

Péter Anna óvónő